Úgy gondolom, hogy ezt a mondatot már mindenki ki mondta legalább egyszer, ha nem többször. Sosem gondoljuk komolyan csak a pillanat hevében mondjuk, mert épp a düh és a csalódás elvakít, amit egy másik ember okozott bennünk. Ez csak egy pillanatnyi állapot egy kis idő elteltével már nem is emlékszünk erre a mondatra. Kapcsolatról hallani sem akarunk nem, hogy szerelemről. Undorunk van minden szerelmes pártól és minden ezzel kapcsolatos dologtól. Mindenki volt már így ismerjük nagyon jól ezt az érzést. Emberek vagyunk az ember pedig mint tudjuk társas lény, persze néha jó a kötetlenség, hogy éljük az életünket nem függünk senkitől nem kell beszámolni senkinek. Ez is mulandó ahogy mindent ezt is megunjuk aztán az "élni akarok" helyét átveszi a "de jó lenne valakit átölelni". Valljuk be, nem jó egyedül! Mindenkinek kell egy társ akihez hozzábújhat a rossz napokon, kell egy támasz egy boldogság bomba akiért jó várni a holnapot. Még mindig azt mondom, hogy csalódjak ezerszer mint, hogy érzéketlen robotként éljem az életem elzárkózva mindenki elől. Mert nem hiszem el, hogy nem lehet legalább egyszer boldognak lenni ezen a nyomorult bolygón!
Akárhogy is erőlködünk a végén ugyan ott kötünk ki, hogy nem jó dolog egyedül lenni, szerintem mindenki nevében mondhatom.
Sajnos ez egy ördögi kör amiből sosem tudunk kiszállni, de tegyük fel magunknak a kérdést egyáltalán ki akarunk?